Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Vajai Mesék

 

A kétkulacsos meséje

Egyszer volt, hol nem volt, volt valahol messzi hegyeken túl egy kétkulacsos ember. Hát az olyan volt, olyan két félre szabott felfogású, hogy azt mindenki kinevette. Ha valaki azt mondta neki, hogy pálinka, akkor már vette elő a pálinkás kulacsot, hogy: - itt van, ni, igyunk. Mikor ment tovább és jött egy másik ember, akinek bor kellett, akkor máris vette elé a bort, - "igyunk", mert van az is. Történt abban az időben, hogy választásra került a sor. Na mentek is a kétkulacsoshoz az idegen szellemű korteskedők és mondták neki, hogy támogassa őket. Tudták, hogy milyen jó pálinkája van és éppen egy ilyen, értelmes emberre lenne ám szükségük, ugyanis az utóbbi időben megnőtt az ingyen ivók száma. Jó lenne őket is az idegen szelleműek táborába beszervezni.
- Mennék és szívesen édes öcsém,- kapott az ajánlaton a kétkulacsos - de nem tudom mi a feladatom. Mit kell nekem csinálnom?
- Mit, mit? Jössz velünk. Kezedben legyen mindig a kulacs és osztogassad mindenkinek belőle az itókát. Ha kifogy, csak szólj a kocsmárosnak, hogy a mi számlánkra írja...a többit majd mi rendezzük.
- Jól van, ez éppen nekem való feladat. - lelkendezett a kétkulacsos. Hát persze, hogy meg tudom tenni. Örömmel elvállalom.
Na megegyeztek és máris ment velük. Amíg azok korteskedtek, ő csak osztogatta a kulacsból az italt az ingyen ivóknak.
- Nesztek igyatok, húzzátok meg. - biztatgatta a népet

Jöttek is és itták a pálinkáját a bocskorosok, a hajléktalanok. Dicsérgették, hogy milyen jó ember ő.

       Egyik este éppen lefeküdni készült, amikor kopogtattak nála. Hát egy másik tábor küldöttei álltak az ajtóban. Ezek is bejöttek, eléadták mi járatban volnának. Elmesélték, hogy ők a nemzeti oldal és most minden nemzeti gondolkodású emberre nagy szükség van. Elénekelték a himnuszt is, persze a kétkulacsos hallgatott, nem szólt, hogy már eladta a lelkét. Várta, hogy mit akarnak. Na, akkor mondták neki:

- Arra gondoltunk, hogy jó lennél nekünk afféle csaposnak. Tudod, az ország tele van egyszerű szegény emberrel. Idegenszívű, kétes gondolkodású kortesek lepték el a környéket, osztják az idegen pálinkát. Megy náluk ez a gúnydalos furfang, zenészeket állítottak munkába ők is. A sok különc nagybőgőzik, meg egyéb kórómuzsikát játszik. Félő, hogy az alja nép rászokik az idegen italra, zenére. Muszáj lesz nekünk is elővenni a bort. Nos te lennél az, aki osztogatnád a kulacsodból. Tudjuk, hogy te tudsz jó magyar nótákat, tudsz verbunkozni, s van ám nekünk tárogatós zenekarunk. Miért ne éreznénk most azért is magyarnak magunkat?
- Jaj, nagyon örülök - dörzsölgette kezeit a kétkulacsos. Természetesen, hiszen rühelem én is a kotyvasztott pálinkaféléket, likőröket. Volt idő, amikor kulacsomban csak eredeti magyar házi szilva és barack készítmény volt, és ami a lényeg, az a jó magyar bor. - itt dadogni kezdett, mert észbe kapott, hogy nem pálinkát, bort kellett volna mondania az elején is.
Na de a küldöttség nem figyelt rá.
- Sok erre felé a szájas pártvezér. Sok a népámító, ideje lenne egy kis hazai nóta, meg csárdás és mellé bor is, ha van.
- Igen - mondta a kétkulacsos és elmosolyodott.
- Hát sokan spekulálnak, sokan de az ital az nem csap be senkit. Amihez hozzászokott a nép, az utána mindig kell neki.
- Hát azért ne szokjon hozzá te, - mondta egy másik nemzeti - nem az a cél, hogy ráneveljük őket a henye életre, hanem az, hogy itt az ideje, hogy kivegyék a részüket abból, amit nem lenne helyes teljesen elvenni tőlük.
- Na, jól van, - adták oda ezek is a nemzeti kulacsot tele borral - de ne félj pajtás, mert ha kifogy, akkor csak menj be a megadott címre és megtöltik néked. Azzal elmentek, a kétkulacsos pedig ugrált örömében. Ez éppen neki való, hiszen ezelőtt is mindig két kulaccsal járt, hát ment is másnap a két tele kulaccsal. Látott egy csoportosulást. Odament és hallgatózott. Valami bukott pártot emlegettek. Azt hitte, ezek a nemzetiek lehetnek és elővette a bort.
- Mi van kicserélted a jó pálinkát? - estek neki és jól elverték. Fölkelt és leporolta magát.
- Várjatok te, itt a pálinka. - szólt utánuk.
- Hát miért nem szóltál? - nevették ki és megnyugodtak.
Akkor ment tovább. Szembe jöttek a nemzetiek. Előkapta a boros kulacsot, de akkorra már üres volt. Ezektől is kapott egy lehordást.
- Mi van? Üres kulaccsal jössz ide? Nem szégyelled a képed?
Hamar elsunnyogott, hogy megtöltse. Így ment ez egész nap, hol a nemzetiektől kapott egy fejmosást, hol pedig a csőcselék rugdalta meg. Estére mire haza ért szegény, kék volt a teste, a szeme alatt még zöld, sárga színek is karikáztak.
Nem volt mit tennie, hát a közjóért meg kell ám szenvedni, így aztán ment másnap is két kulaccsal. Hol ennek, hol annak vette elé.
Történt aztán, hogy annyira megszerették az ingyen ivászatot, hogy megjegyezték maguknak a kétkulacsost.
Amikor vége lett a választásnak, a két csoport találkozott egymással és megbeszélték, hogy van itt a környéken egy kétkulacsos!
- Hát persze, tudod ki az?
Rájöttek, hogy tényleg ő az. Tanakodni kezdtek, hogyan lehetne megleckéztetni?
- Kell szerezni két kulacsot, igyunk mi abból, s amikor hozzákerül, az már egy másik kulacs legyen. - szólt az egyik.
Úgy is lett. Másnap látták, hogy jön az utcán szembe velük. Mindjárt meg is szólították.

- Hé, Márton, hé, várj egy kicsit, meg szeretnénk köszönni a pálinkádat!
- Jaj, nem kell megköszönni, nem dehogy, mert az a tudományért, a művészet-pártolásért volt kiosztva. Jaj, dehogy kell azt köszönni, az csak egy csekély kedvcsinálás volt. Nehogy megvesztegetésnek vegyétek!
- Nem dehogy - mondták a huncutok, jó kis dinom-dánom volt az igaz és mi jókat kortyolgattunk kulacsodból. Hát most neked kell a mienkből, no gyere és húzd meg te is a mienket, de nehogy elutasíts, mert akkor oda a barátság.
Nem volt mit tenni, a kétkulacsos elfogadta és ivott belőle.

                Hát, amikor meghúzta, érezte, hogy nem pálinka az, hanem inkább bor. Kezdte figyelgetni őket, hátha eszébe jut, hogy akkor most ezek kicsodák lehetnek.
Nem szólt, elakadt a szava, rosszat sejtve állt, amíg körbement a palack.
Amikor megint meg kellett volna húzza, már nem bor volt abban, hanem valami sós mosogatólé. Akkor az egyik átvette tőle, de olyan ügyesen, hogy ő észre sem vette, hogy kicserélte. Ivott a pálinkából és így szavalt:

- A hon, melyre leadtuk igenünket, ilyen jó embereket, egyesületbe való tagokat szeret, mint amilyenek mi vagyunk. Ezért gondoltuk, nyúljunk utánad és emeljünk fel magunk közé. Igyad velünk e nemes itókát. Közben a többiek bólogatva szedték elő a botokat.
- Mondd, hogy nem utasítod vissza. Látod, ezekkel a botokkal vertük el a nép ellenségeit.
Kétkulacsos rázta a fejét és szépen lassacskán kiitta a kulacsból a mosogatólevet. Akkor elbúcsúztak tőle és elmentek a kocsmába,.
Ott hagyták az úton, had rókázzon, ha megártott neki, ők pedig elővették a bort, és jókat röhögtek azon, hogy a kétkulacsos megkapta a magáét.

Tanulságos mese 

imga0095.jpg

 

Egyszer nagyon régen – Nyakleves és Móres, két igen közutálatnak örvendő koma, elhatározta, hogy megüli a születésnapját, mind a kettőt egyszerre, na készülődtek, készülődtek. Vakarja fejét Nyakleves, mit is vihetne ő a Móresnek, na mit?
Vakarja fejét Móres is, de nem sokáig, úgy tűnt neki könnyebb dolga lesz, hisz az ő világjavító élete, nagyon sok mindenre kiterjedt eddig is, na de ezután még jobban kifog, hisz Nyakleves a barátja, tehát, nem is lenne rossz őt móresre tanítani.

-          Na ezen még gondolkodom, mondta Móres és elment valami veszekedős szomszédokat móresre oktatgatni.

-          Úgyis még van idő, mondta félhangosan.

 Merthogy szavamat ne felejtsem, szombatra volt esedékes mindkettő szülinapja. Jól van telik az idő, látja Nyakleves, hogy holnap szombat van, belé-belé-néz a tükörbe, szépnek és értelmesnek látja magát. Mindjárt eltölti a nagy büszkeség, és ajkbiggyesztve mondogatja:
- Móres, Móres – kicsi vagy te, énhozzám nagyon kicsi. Hej, annyira kicsi, hogy azt sem tudom, mivel lepjelek meg téged, te Móres.

  Aztán elnevette magát, - Te sem érdemelsz többet, visszakézzel egy nyaklevest és örülj, hogy nem szakad le a fejed majd, te móres!
Na, eljön szombat valahogy, de Nyakleves már várja Mórest, mert úgy volt megbeszélve. Hát összegyűlt azért még néhány családtag Az egyik Nyaklevesnek a bátya, az a Fenéken Billentés és a húga, ama Kontyot Leverő dáma, kinek fia elég liphesz gyerek volt még akkor, s úgy hívták, hogy Fülcibáló Benedek.
Korán nekifogott Nyakleves és főzött egy jó igazi nyaklevest, de igazi levest ám. Gúnár- és kakas-nayakokat tett fel annyi vízben, főzte, amennyiben éppen kellene a vendégek száma szerint.

Kristálytiszta levest szokott ám főzni, nem akármilyent. Szemes borsot, babérlevelet adott belé és sok hagymát, fokhagymát is. Zeller-zölddel, petrezselyemmel is meg karalábéval is sűrítette. Csöndes szuszogással főtt már a jó ebéd, amikor belépett Móres. Látta, hogy murkot is tett Nyakleves a fazékba, na ennek aztán úgy tudott örülni, hogy az ritkaság.

 Jól van hamar a palacsintát is elővette Nyakleves és lehetett máris asztalba ülni. Na, de Móres sem jött ám egyedül, jött vele még Feketeleves, Nyaklevesnek az egyik ellensége, de most mégis, mint távoli-rokon minőségben kísérte idáig Mórest. Aztán még odajött az a lőcslábú, lődörödöm Náspángoló.

Na ezek tisztes távolságra le is ültek. De onnan kezdve, nem mert senki enni, amíg Móres jól nem lakott, s hát amikor felállt az asztaltól visszakézzel meg is kapta az ajándékot, csak úgy csattant.
- Hát ez, miért volt? - fakadt ki mérgesen
- Hogy miért, hát mert mostanában, mindig a kicsinyeket tanítod móresre. Azokat a nagy kutyákat ott fent a Parlamentben, meg a Bankokban ügybe sem veszed?  Azokat nem kell többé móresre tanítani, te eltévedt bárány nyirbáló?
- Mi? - lepődött meg Móres, de annyira, hogy azt sem tudta, hova tette Nyaklevesnek szánt adományát.
Mert azért ne menjünk messzire, te sem vagy ám valami igazságos, Te is ugyanígy viselkedsz, te. Azoknak a nagy tolvajoknak, a nagy országnyomorítóknak eddig még egyet sem osztogattál, de megtanítalak én, de várjunk csak, hova is tettem??
Vakarózott, keresgélt, de nem találta. Így-hát elmaradt Nyakleves ajándéka. Addig a többiek, akik eddig annyira nyirkuszkodtak a leveses tányérok felé, most kanalazni kezdtek kihasználva Móres zavarát. Móres kezében egy mereklével már készülődött elmenni, röstellte, hogy nem hozott ajándékot. Fel is ugráltak a többiek miután megették a finom levest, hogy Mórest követve távozzanak.
- Ne szaladjatok, marasztalta őket Nyakleves, hátravan még a konty-alá való, a papramorgó és a feketeleves!
Na, de azt már hiába mondta, kitárult az ajtó és a vendégek elrobogtak. Ha a vendégei Nyaklevesnek el nem robogtak volna az én mesém is tovább tartana.

 

KÁZMÉR ÉS A FEKETE CSUTORA  rh.jpg
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy csutora. Na, arról azt mondta mindenki, hogy az a fekete időkre való. Jaj mind kérdezték, hogy miféle fekete időkről is van szó, de nem mondták meg, aki tudta hallgatott. Egyszer aztán kezdtek gyülekezni a felhők Magyarország egén. Na, akkor most vegyük már elé a csutorát.
Hát az úgy volt, hogy abból kellett inni egy kortyot és akkor a baj elment másfelé. Jó is volt az, mert a nép nem szerette a háborús, békétlen időket, hisz ennek a népnek, dolgos magyarnak nem kellett háborúznia. Nem kellett ráfanyalogjon a foga a más mezejére, magtáros pincéjére. Nem is készült soha, nem fegyverkezett, nem gyakorolta a népirtást sem.
Ám de, volt a faluban egy ember, egy olyan, akinek fontosabb volt a tele erszény, mint a falu békéje. Gondolt magában egy nagyot és azt mondta este a feleségének:
- Emlékszel, Matild, hogy mi ketten mennyit szenvedtünk?
- Nem emlékszem, miről beszélsz, te Kázmér? - mert úgy hívták azt a hitvány bestét.
- Miről, miről? Hát elfelejtetted mennyit dolgoztunk a tűző napon, mennyit cselédeskedtünk ezeknek? Na, de most eljött a mi időnk, megbosszulom én, ha addig élek is. Nem fogják megúszni, hogy annyit dolgoztattak.
- Jaj, ne beszélj így, hát kiről beszélsz? Hiszen mindenki kapált, nem csak mi ketten. Mindenki aratott eddig is és ezután is a falu végez mindent.
- Jó, de engem különösen hajtottak, engem különösen megdolgoztattak. Csodálkozok, hogy milyen hamar elfelejtetted.
- Én nem vettem észre, de ha úgy érzed, hát akkor biztosan úgy van. - pirult el a asszony és lehajtotta a fejét. Sehogy nem tetszett neki, hogy az ura miket állít a faluról, de mit tehetett volna?
Nem mondhatott ellene, mert az a Kázmér hirtelen haragú, mindenkire gyanakvó lézengő ember volt. Jobban tette, ha elhallgatott, nem érdemes az ilyennel vitatkozni.
- Most aztán emberükre találnak, most aztán meg tudják ki voltam és ki vagyok én valójában. - fenyegetőzött tovább és kárörvendő arccal nézte az égen gyülekező feketeséget.
Másnap azt mondta az asszonynak:
- Na menjünk csak, aztán te bemész a kocsmába és elkéred a fekete csutorát, a többit majd én intézem.
- Jaj, én nem megyek oda! Félek, mert azt nem adják oda senkinek, mindenkinek oda kell menni, ha inni akar a csutorából. Miért éppen nekem adnák oda? Miért?
- Mondd azt, hogy otthon betegen fekszik anyukád, hazudjál valamit, vagy lopd el valahogy. Nem érdekel, bemész és kihozod nekem, megértetted? - parancsolt az asszonyra.
Mit tehetett volna szegény Matild, bément és elkunyerálta a csutorát, hogy csak tíz percre adják oda, majd viszi vissza azonnal. Nem sokáig marad és jön máris visszahozza, ne aggódjanak.
- Hát jó, - mondta a kocsmáros - de úgy tudd meg, az a falué, nem az enyém, de itt hagyták nálam, hogy a falu népét megóvjam. Minden lélek számít a faluban, mindenkire szükség van. Természetesen a betegek is ihatnak a csutorából, de abba ne töltsetek semmit, hozzátok hamar vissza.
Matild keze remegett amikor átvette a csutorát és kivitte a fondorlatos Kázmérnak. Nem is akarta neki átadni, de a férfi keményen kicsavarta a kezéből és meggyorsította lépteit. Matild alig bírt utána loholni.
- Várjál, ne siess! Hé, Kázmér, miért rohansz, miben sántikálsz? Mit akarsz a falu egyetlen közös tárgyával? Nem tehetsz azzal semmit, mert az mindenkinek fontos.
- Mi? - nézett vissza gúnyosan az ember. - Ez a jelentéktelen fekete csutora? Te tényleg elhiszed, hogy ennek lenne valamilyen ereje? Ne legyél már te is gyermek, hisz ez csak részegítő italokat tároló ivópalack. Ne higgyél a babonaságokban. Felejtsd el, mert ebben a pillanatban odavágom, hogy széjjel megyen.. - és oda is vágta, de a csutora mégsem hullott darabokra.
- Nem baj, még jó is, hogy nem törött el, majd tudom én mit kezdek vele. - morogta Kázmér.
Hazament, felvette vasárnapi ruháját és elindult zsebében a fekete csutorával. Ment, ment míg a kertek alatt lopva, lopakodva ki nem ért a faluból. Ott aztán szaladni kezdett, meg sem állt, míg az ellenség sátrait el nem érte. Ott mindjárt észrevették, lekötözték és vitték a tábornok elé. Jelentették, hogy elfogtak egy gyanús alakot. Valami csutora van nála és azt mondja, hogy a tábornokkal akar beszélni.
Látta a tábornok, hogy árulóval van dolga, behívott két markos legényt és 25 botot számoltatott ki máris, megérdemelt jutalomként.
Kiabált Kázmér, hogy ne értsék félre, ő nem egy ellenség. Igenis jó híreket hozott, ne verjék meg. Hagyják szóhoz jutni, mert hamarosan meggyőződhetnek róla, hogy milyen fontos amit majd ő elárul nekik.
Na, miután agyba-főbe verték megint maga elé rendelte a tábornok, de most már Kázmér nem volt ám annyira dölyfös, használt neki a hasábfával való kenegetés. Odaállt remegve és az életéért kezdett könyörögni.
- No így no, így kell bánni az árulókkal - nevetett a tábornok. - Mit is képzeltél rólunk, te Kázmér? Azt hitted le tudsz minket fizetni egy csutorával, vagy mi a fenét akarsz?
- Kegyelmes uram, el kell mondanom, hogy egy fontos tárgyat hoztam és ennek ilyen, meg ilyen tulajdonsága van. A falu népe ezzel menekül meg minden támadástól, ezzel a csutorával. Ebből isznak és mindig megmenekülnek. Katonáid megvakulnak és kikerülik a falut.
- Katonáim megvakulnak? - nevetett a tábornok. A falu iszik, mégis a katonáim lesznek vakok? Na, ezt aztán jól kieszelted. Adjatok még neki 25 botütést, ne beszéljen többé ilyen hazug módon az én katonáimról.
Úgy is lett Kázmért ismételtem megbotozták, s akkor odaadták neki a csutorát, hogy igyék belőle. Hát ivott is, de az sem volt elég, addig itatták, míg a csutora kiürült. Akkor ott leesett és a tábornok megparancsolta a katonáinak, hogy kenjék be korommal tetőtől-talpig. Úgy is lett, majd megfogták és elvitték a falu határába, és ott elengedték. Hej, nagyon meglepődtek az emberek, mikor meglátták, de még jobban meglepődött a felesége.
- Hát veled mi lett Kázmér, hol jártál, merre a fekete csutorával? - kérdezte urától, keresztet vetve magán.
- Matild, Matild, nagyon megjártam a csutorával. Kérlek, hozzál ki az udvarra a csöbörben forró vizet, mielőtt meglátna valaki, hadd mossam le a magamról a szégyent.
Matild hozta is szaporán, de már késő volt. A falu megtudta, hogy miben sántikált és attól a naptól kezdve Korom Kázmérnak kezdte szólítani.
Mérgelődött Korom Kázmér, hogy neki ezt ne mondják, de hiába, rajta maradt a név, a csutora viszont eltűnt. Na azt sajnálta mindenki, mert amíg meg volt, haszna is volt, de mióta elveszett, csak a baj éri a falut. Igaz volt, mese volt, aki majd megtalálja, hozza vissza, mert egyre nagyobb szükség lenne rá.

Ebből a meséből az a tanulság, hogy mindenki igyekezzen jó viszonyba lenni mindenkivel a faluban ahol él, hogy baj esetén ne kelljen elárulnia társait, mert mint látjuk az ellenség nem fog dicsérő oklevelet kiállítani részére.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

regosignat@freemail.hu

(mikibá, 2018.06.25 18:10)

https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.15752-9/36003089_1807905015969644_5164278469235834880_n.jpg?_nc_cat=0&oh=de84d03e89205cff936ce9b14b910576&oe=5BB243B1

Jók a meséid

(Telekváry Tóni, 2015.10.17 10:16)

Ó, ezek a mesék igen szépek bőlcsek, mint a székelyek, gratulálok

jó mese

(kk, 2013.04.14 17:07)

nagyon jó

Két ökrös gazda története

(yxerm@citromail.hu, 2011.01.03 16:45)

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény gazda, akinek nem volt semmije sem, csak a két keze. Járt nyáronm kapálni, aratni , cselédeskedni, aztán annyira jutott, hogy vehetett volna magának egy pár ökröcskét.
Nagy nap volt az. Kiment a vásárba és sehogyan sem akartak neki ökröket eladni, mindig feljebb verték az árat és nem szívesen alkudoztak. Már éppen hazafelé nézte az irányt, amikor megyszólította egy töpörödött anyóka:
- Hé Dömötör gazda, hallja é kend?
- Hallom, hallom, kedves öreganyám, mért ne hallanám? Ha mondja, amit mondani akar, meghallom én attól nem kell tartania.
- Szerencséd, hogy öreganyádnak szólítottál, így ma nem mehetsz haza üres kézzel. Amott a vásár bal felén van két ökör. Eredj csak oda, és mondd, hogy öregek a sőrék! Egyebet semmit se mondj.
Úgy is lett, odament és látta a két ökröt. Mindjárt nézte, ki lehet a gazdája. Hát egy élelmes falusi lány volt. Mondta is neki, amit kellett mondani:
- Öregek a sőrék.
- De én fiatal vagyok és eladó. - mondta a lány és elnevette magát.
- Ó, nekem csak a két ökör kellene,
legqalább is egyelőre.
- Egyelőre, nem eladók, hisz ezek már öregek, hogy adnám el? - mondta a lány és még jobban nevetett.
- Hát, akkor miért hoztad a vásárba őket te szép lány, miért? - kérdezte a gazda.
- Azért, hogy akinek kell, az vegyen el engem, és akkor viheti az ökröket is.
*Nerm volt mit tenni, a legény beleegyezett, egy feltétellel.
*- Ha a lány valamiben hibát talál, akkor elküldheti.
* De a lány rázta a fejét:
*_ Nem vállhatunk el, viszont, ha nem fog találni a szó, elmegyek világgá, ne is lássuk többé egymást.
*- Rendben van, mondta Dömötör, akkotr inne meheteünk a paphoz, egyenesen.
*Úgy is lett, hazafelé menet, betértek a parókiához, és a pap szépen összeadta őket.
*Azzal szépen elindultak haza felé
*Ágnes asszony átvette a gazdasszonyi teendőket, sütött kenyeret, de még kalácsot is, hogy ne felejtsék el ezt a napot. Dömötör gazda pedig elindult az ökrökkel hordta a mezőre a trágyát.
*Szép lassan ballagtak a jámbor jószágok és ez tetzszett az újdonsült gazdának, mert el lehhet merülni az emlékekben, lehet tervezgetni, elmélkedni jól van ez így, miért ne lenne jó
*Hát amintz baktatnak a lassú ökrök egyszer csak kiáll a szekér eleibe az anyóka és megszólította Dömötört:
-

Re: Két ökrös gazda története

(Berde Bandi, 2012.04.04 15:29)

halló, halló - mi van , küldtem egy mesét, miért nem fogadta el?? Nincs már hely??? Halló, Jani bá, mit csinál kend, hogy soha nem elérhető??? ne aludjék már...figyeljen néha!!!

j_miki@freemail.hu

(Fekete Miki, 2011.01.01 09:47)

Juj , de jó kis falusi mese, na ez igen e már eredeti, gratulálok!

Re: j_miki@freemail.hu

(Józsa góbé hangjai, 2011.06.15 14:16)

Józsa góbé elkégedett a mesékkel...sok sikert!

Mi van?

(yxer Mixer, 2011.06.15 14:14)

Mi van - székelyvejeiak, Ferike hogy érzi magát nálatok???

Kétökrös gazda

(yxerm@citromail.hu, 2011.01.03 16:50)

Két hét eltelte után, ha nem térsz addig vissza, már ne is gyere, mert engem nem találsz többé meg.
Dömötör megfogadta, hogy addig visszajön az ökröcskével.
Mit vigyen magával? Nézett jobbra-baslra, hogy vigyen valamit itthonnról. Hát egyx kutya ott koborolt a határban, mindjárt adott neki egy falás szalonnát, s a kutya hozzászegődőtt. Mentek ország világ ellen, Dömötör meg a kutyája. Egyszer a kutya leült s elkezdett reszketni, na ez jelez valamit, gondolta Dömötör.
S felkapta az ölébe a kutyát s behúzodtak egy sűrű bokotr mögé, hát szerencséje volt a kutyával, mert bizony még nagyobb vihar jött, ment amilyen az első volt. S akkor kivállott a porfelhőből egy tizenkétfejű sárkány s meg előre , akkor nagy dübörgéssel, hogy a fák derékbatörtek, ahol elhaladt. De Dömötörnek már kezdett elege lenni ezekből az ördöngös jelenségekből, hírtelen ráébredt, hogy mentől jobban fél, annál hatalmasabb sárkány fog elejébe állni. Lám az első is mennyire félelmetes volt, ez már háromszor borzasztóbb, mint az volt. Ha így , mind remeg a látványtól, ne4m várhat csak rosszabbra. Ezért összekapta magát és kinevette a sárkányt. A hasát fogta úgy nevett. és lássatok csudát, mentől jobban nem félt és kinevette a szörnyet, az annál jobban kezdett zsugoródni. Szaladt neki, de ahogy mind közelebb ért Dömötörhöz, úgy lzsugorodott, mire eléje ért, már csak egy kis gyíkocska lett belőle és Dömötör felemelte lábát, hogy eltapossa. Der időközben meggondolta magát fölkapta és zsebrevágta, aztán ballagtak tovább. Hej mostmár mindent értett, nem volt több félnivalója.
Jöhetett a harmadik vihar, hát ott az ökör a viharban és ő neki egyenesen a tüzes sárkányoknak, LÁtták a szörnyek, hogy nem fél, elengedték asz ökröcskét. - Itt van, vigyed, csak minket ne háborgass - mondták neki:
Másnap már otthon volak
Behajtotta az istállóba és bémentek a kutyával ketten.
*Akkor Ágnes asszony a nyakába borult
*- Jaj, édes uram, hát sikerült?
- Igen Ágnes, és megtanultam, ne féljünk többé, azt tanultam
- Még öreganyánktól se? - lepődött meg Ágnes
*- Attól se!
- Na, majd meglátom , holnap
Jól van lefeküdtek, s másnap mikor kimegy az udvarra ott a mámi, ott állt eleibe, mikor nem is várta
- Na Dömötör, viszem el , vagy az ökröket adod, vagy az asszonyt , nekem aztán mindegy, szólj, hogy melyiket vigyem?
*- Mi van? - förmedt rá Dömötör,
Öreganyám jobban tené, ha viogyázna a szoknyájára !
* És füttyentett egyet, mindjárt előugrott a kutya , neki a máminak, futott az anyóka, lába sem érter a földet. Talán még ma is fut, ha el nem fáradt.
*Dömötör pedig befogta az öktröket s elindulét szántani. Azóta is megvannak az ökrei, ha meg nem halt.

Két ökrös gazda

(yxerm@citromail.hu, 2011.01.03 16:49)

Áldon isten fiam, hogy érzed magad ökrös gazdaként?
*- Áldja isten magát is öreganyám, én bizony roppant elégedetnek érzem magam, hogy a jó isten fizesse meg magának, amit értem cselekedett
*- Hát ennek örülök fiam, hát ennek ngyon örülök. Mégis aqmondó volnék, fiam, amondó volnék, hogyx készülj fel, mert vihar közeledik
*- Aztán miféle viharról beszél, kedves öreganyám, miféle viharról?
*- jaj az sokféle lehet, viszály, irigység vagy hatalomvágy, na majdf meglátod, majd meglátod.
Akkor már nem volt annyira jó kedve Dömötörnek, de ballagott az ökrökkel tovább
Akkor el sem ér a falú szláéig, megérkezik a vihar, kipenderül egy nagy porfelhőből egy hétfejű sárkány és elviszi asz egyik ökröt
* na most mi legyen? Ki sem gondolta, jön a felesége, szalsd utána, gyalog, de úgy szalad, hogy mindárt ott is van
*elkezdi korholni:
*_ Jaj, te Dömötör, miért nerm vigyáztál az egyik ökörre? Most nekem kell beállnom a jártoba.
*járomba
* no, be is fogta magát, leúgrik Dömötör a szekérről és rákiált:
*- ne bolondozz asszony, Ágnes asszony, ne tedd csúfűá a nevem a falu előtt, - mondta neki de hiába
*- Hadd el, mert esz a sorsom, ha eltűnik asz ökör, ezt kell tennem.
*De kár, hogy az elején nem kérdeztél erről, most akkor tudnád, mi következik.
*- Mi következik - döbbernt le Dömötört
* Éde s istenem, mi jöhet még?
*_ Hát, azt jobb, ha nem is kérdezed, felelte Ágnes asszony és ki nwem hagyta fogatni magát a járomból, míg oda nem értek a földjükre
*hát a vénasszony csípőre tett kézzel nézte, hogy ÁÉgnes asszony húzza -e a yszekeret, mert ha nem rá kiált ám, nem lehet lazsálni.
*-Akofr odamnet Dömötör az öreg asszonyt el kezdi lehordani, hogy ez szerinter a vénasszonyx műver lehet.
*- Ebben a maga keze benne ke4ll, hogy legyen - mondtas neki
*, osztán tudja meg...(még annyxit akart mondani, tudja meg, nem kell a maga ökre, de akkor a felesége befogta a száját, nehogy olyant mondjon, amit később megbánhat.
De jól tette, hogy otthatta a jármot s az ura mellé állt, mert jól sejtette, hogy butaságot akar mondani
Hanem a vénasszony kitalálta, hogy mit akar és gúnyosan meg is kérdezte:
- Azt akarod, talán mondani, hogy nem kell a két ökör?
- De kell, gondolta meg magát Dömötör
*- No, ha kell eredj utána , meg sem állj, míg vissza nem hozod.,
*Akkor elbúcsúztak egymástól és Ágnes asszony azt mondta neki:
-

mijos@freemail.hu

(vazeg, 2011.01.03 10:11)

vazeg, hol a többi?