Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Emberek sorsok

 

Egyszer volt, hol nem volt, messzi vidéken volt egy kék folyó. Oly tündéri tájon folydogált, hogy aki látta, felkiáltott:


- Istenem de szép ez a vidék, bátran gondolhatok arra, hogy ide ember fia még nem tette be a lábát.


Annyira érintetlen, tiszta. Jó érzés, amikor az ember elsőnek lép be egy ilyen szép, tiszta és érintetlen helyre. Jaj nagyon boldog vagyok. Így kezdte minden arra tévedő ember fia. No, de hamar elment a kedve, mert néhány lépés után szép szál, embertestű lényeket pillantott meg, akik bizony egy szempillantás alatt el is fogták és a királynő elé kísérték.


Szóval mégsem igaz, hogy érintetlen a táj, hebegett magában a pórul járt vendég.


Egy szó, mint száz, annak örült a legjobban, ha útjára bocsátották. Mehet bármerre, csak itt, e vidéken ne bogarásszon, mondták neki a magas és keménykötésű emberek látszó angyalok. Nem tudta egy sem eldönteni, hogy kik is lehetnek. Emberek biztosan nem, hisz olyan könnyedén mozogtak, szinte repültek, sőt el is tudtak tűnni egy pillanat alatt. Hát a tündérekre vajon, nem ez a jellemző? Egyik alkalommal egy fiatal lány tévedt a vidékre, és amikor a királynő elé kísérték, nagyon ravasz módon felajánlotta neki, hogy ha lehetne itt maradna szőnyeget szőni, mert egyébhez nem is értett.


- Mit bánom én, - egyezett bele nevetve a királynő. De kinek kell itt szőnyeg, mikor ezen a tájon a nép nem szegény, és mindene meg van. Még hogy szőnyeg, na lássuk mi lesz ebből?


A lány nekifogott. Először is készíttetett magának pontos leírás alapján egy szép osztovátát. Aztán minden tündértől elkért egy megunt tündérruhát, felcsíkozta és máris elkészült az első szőnyeg.


Néhány tündérlegény meg is vásárolta, de bár ne tette volna, mert miután bevitték otthonukba a szépnek látszó szőttest, egész életvitelük hanyatlásnak indult. Elsősorban a szőnyeg miatt kezdtek el hanyagok lenni. Azelőtt eszükbe nem jutott volna porosan, pelyhesen a terembe lépni, de amióta a szőnyeg ki lett terítve, nem törődtek többé a tisztasággal. Bementek és a teremben rázták ki ruháikat, a felgyülemlő port pedig egyszerűen csak a szőnyeg alá söpörték.


Ez elkezdte gondolkodásukat is megváltoztatni. Egy idő után, adott szavukat, ígéreteiket sem teljesítették. Amikor valaki felemlítette mulasztásukat, mintha csak szőnyeg alá akarnák söpörni, elterelték másfelé a beszédet, hogy ne kelljen azt elismerni, hogy hibáztak. Rövid idő után a királynő sétát tett a természetben és meglepődött, hogy az avar alól csontok és egyéb elszórt szemetek látszanak ki. Valaki odarejtette, de a szél kifedte és napvilágra került, hogy valami nincs bizony rendben. Eltöprengett ezeken, a dolgokon és elhatározta, hogy meglátogatja a szőnyegszövő lányt, aki időközben feleségül ment egy szép szál legényhez. Beköltöztek  fényes lakásába, és a szőnyegszövő asszony nem is áll le, szövi ám a sok terítőt, szőnyeget. 


El is csodálkozott, amikor a királynő belépett,mert nem tudta előre, hogy jönni fog és kíséret sem volt mellette. Rögtön kieszelte, hogy elfogja és beáll a helyébe királynénak, férjéből meg királyt farag. Kuncogott magában, hogy milyen hiszékeny királynő jött hozzá, ezért lenézően egy asztal mellé ültette és elsietett mondván, hogy hamarosan ajándékkal fog visszatérni. Nos a királyné sem, volt azért annyira tájékozatlan, hiszen ismerte a lélek titkait. Az asszony arcáról leolvasta, hogy még jobban elromlott amióta itt él közöttük, nem hogy nemesedett volna, a lomposodást hozta el magával. Nem szólt semmit, várta mi lesz. Nemsokára visszatért Teréz a szőnyegszövő és Emese királynénak egy pókhálóból font kötelet adott át.


- Nézd csak milyen vékony, és mégis milyen erős. Tekerd csak a kezedre. Ugye nem tudod elszakítani?


A királynő úgy is tett, hát valóban nem bírta elszakítani, de a kötelet sem kioldani többé. Ekkor Teréz nagyot nevetett, és azt mondta neki:


- Lekötözted magad? Okosabbnak hittelek, de tudd meg, ez olyan madzag, hogy hiába is vesződnék vele, ítéletnapig sem oldanálak ki. Éppen ezért ebből a teremből többé nem jöhetsz ki, mert akkor engem megölnek. Maradj itt és ne ellenkezz, mindened meg lesz, de ha ellenkezni próbálsz meg kell, hogy öljelek. Jól vésd az eszedbe!


A királynő nem is csodálkozott, előre várható volt, hogy csapdába csalják, ezért így felelt:


- Tégy ahogy jónak látod, én viszont nem fogadhatok meg semmit, hiszen királynői rangom sem engedné, hogy alattvalóknak, idegeneknek engedelmeskedjek. Onnan kezdve ott maradt egyedül és gondolatban naponta ezerszer is a szép tündéri vidékre és a gyönyörű kék folyóra emlékezett, a nélkül el nem alhatott egyszer sem.


Ezalatt a szőnyegszövő asszony beférkőzött a királyi palotába és a királyt is elfogatta saját férjével. Elfoglalták a trónt és minden igazságtalanságot szőnyeg alá söpörve, kényszerhelyzetbe hozták az egész tündérbirodalmat. Az igazi királynő nem félt, elkezdett töprengeni a kék folyóról. Elsősorban azon törte a fejét, hogy miért is kék. Aztán elkezdte hívni az őseit, akik meg is jelentek és el akarták vágni a kötelét, de nem engedte. - Amíg magamtól nem jövök rá, hogyan győzzem le a bitorlókat, addig csak a kérdéseimre feleljetek. - mondta nekik.


Ekkor elmondták neki, hogy azért kék a folyó neve, mert a tiszta kék égből aláhulló eső teremtette a folyót, ugyanis a mi világunkkal ellentétben ott nem borul be az ég, nem felhőkből esik az eső, hanem a tiszta kék égből. Ezért hát természetes, hogy kék legyen a folyó neve is.


- A tiszta kék ég, a tiszta kék ég.. ismételgette a királynő. Igen, most már értem ennek a vize segít a mi bajunkon.


Ekkor elárasztotta a folyó egész tündérországot. A víz elvitte a rongyszőnyegeket, az alájuk besöpört szemeteket és behatolt a palotába is. Mindenki megmenekült, csak az ál királyi pár maradt ott és óbégatott, hogy menjen már valaki és mentse ki őket. Amikor látták, hogy senki nem jön, az ál királynő a férjének esett:


- Hogyhogy te nem tudod magad és engem menteni, miközben minden alattvalónk ki tudott innen menekülni?


- Jaj, kérlek ne bánts, - válaszolta a tündér származású - hisz én éppen miattad vesztettem el képességeimet. Ne bánts


Akkor belátták mindketten, hogy rosszat tettek ezzel a néppel és elzüllöttek ők maguk is. Az ország szép tájait, erkölcsét is beszennyezték. Jobbnak látták, ha megpróbálnak elmenekülni. Ej, pedig hiába, mert a sok szőnyeg, meg terítő lehúzta őket a víz alá, és a folyó vitte a testüket, elvitte a tengerbe. Nem haltak meg, de amikor kiszabadultak, rongyos ruháikban alig bírtak megmoccanni.


Azalatt a királynő egy mozdulatra elszakította a madzagot és kiment a teremből. Amikor látta, hogy a víz mindent megtisztít. Felszólította azokat, akiket a szőnyeg elrontott, hogy ugorjanak a folyóba és tisztuljanak meg. Miután ez is megtörtént egyet intett a varázspálcájával. Azonnal helyreállt a rend és béke. Azóta is boldogan élnek, mert ők soha nem halhatnak meg, hiszen tündérek.


Aki nem hiszi járjon utána! Igaz volt, mese volt, holnap legyenek a te vendégeid, de szőnyeget ne fogadj el tőlük, hogy ne legyen mi alá szemetet söpörni.

 

A mappában található képek előnézete Régi idők üzenete