Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Mi újság?


Fekete Miki írta

Tánci, tánci meseráró,
minden este táncba járó.
Kopog a föld, hát mi újság?
Aranykorban hogyan járták?
Tánci, tánci, lábad hogy lép,
tánci világ hogy jön feléd?
Nyisd ajtaját ki előttem,
kíváncsian várja szemem.
S ím, az ajtó nyikorogva,
kinyílik mint kiskoromba,
mikor mentem rokonokhoz,
bevittek a nagyapámhoz.
- Hát, te itt laksz? - kérdem tőle,
épp olyan vagy, mint előtte.
Nézem haját, milyen fehér,
nézem arcát, mikor beszél,
szelídsége oly sokat ér.
Tánci, tánci, – mondja s nevet,
hadd, fogjam meg a kezedet!
Hopp, már ugrom, s belé csapok
tenyerébe és ő boldog.
Tudod fiam, – mondja mindjárt,
aki itt még soha nem járt,
annak előbb tejet adnak.
Üljünk hát le!”- s tányért hoznak.
Abba teszik a puliszkát,
rá a tejet már csurgatják.
Ni csak, ni csak, ez nagyanyám,
egy könnycsepp ül szeme sarkán.
Hogy megnőtt a mi unokánk!
Büszkeséggel mondja, és lám
édesanyám felém köszön
szép szemével rám nézve jön.
Egyszerre csak mind itt vagyunk,
ki fiatal, ki vén, látjuk.
Nézzük egymást oly örömben,
Milyenben még nem volt részem.
Egyek vagyunk, egyek ugye,
így fest éltünknek egysége!
Becsukhatom a szememet,
jó helyt vagyok, hisz ez ünnep.
Oly szép ez a találkozás,
kezdődhet a mesemondás,
el is kezdi a nagyapám:
Egyszer rég volt egy kisleány.
Úgy hívták, hogy Anna és ő
volt a király lánya. Szép nő
lett belőle, nagyon szép
és az emberek szerették.
Csak, hogy (valaki, közbeszólt),
híre ment, mily kedves, szép volt,
s oda jött egy szegény székely,
Lánykérőbe víg eszével.
Volt annak egy vándorbotja,
cserébe azt ajánlotta.
Haragudtak szülei, hogy
mit is képzel, kinek kell bot?
Kitették a szűrét, mégsem
ment, míg a lányt oly szegényen
el nem vitte; lagzi nélkül.
A bot maradt csak emlékül.
Jaj, nincs már szép Anna! Sírtak.
Tűzre való vándorbotnak
helyet sehol nem leltek, mert
amint azt meglátták, szégyent
éreztek magukba, inkább
elé sem vették, hagyták ott
a sutban, ott, ahová a
legelején tették volna.
Vagy mégse? Ugyanis a nyűtt,
jelentéktelen tárgy eltűnt.
Na, hova lett? Ki vitte el?
Nem tudta azt, senki ésszel
felfogni, mert nem gondolták
volna soha, hogy használják
időközben valamire. Mégis eltűnt.
Hát amint így töprengtek együtt,
látják, hogy a szomszéd ott áll
háza tetején és onnan felszáll,
fel az égbe, s nála a bot,
éppen abba kapaszkodott.
Amikor is lekiabált:
Engem többé már meg nem látsz.
Sajnos, - mondták - ez elsuhant!
És elvitte a botunkat!
Na a király, s a királyné
parancsot ad: - Ki elvenné
s visszahozná, annak adja
Fele királyságát – még ma!
Hej, indultak, ugráltak fel,
hogy elkapják a kezükkel,
de hiába, hisz nem sikerült.
Mind leestek, le mind együtt
Jaj, mi legyen? Mit tegyenek!
Hát a székely barátja, bezzeg
Mindjárt tudta, hogyan tovább,
kért ott rögtön egy citerát
Elkezdte, hogy „darumadár
fent az égen…”úgy citerált, de úgy,
hogy a szomszéd rögvest
a földre, eléjük hullt.
Csuda, hogy épen megúszta,
de már senki nem bántotta,
elég neki, amit átélt,
zuhanása közben imént.
Már ki lehet találni, hogy
mi a vége? Meg lett a bot.
Azzal jött-ment a királyi
rezidencia. Ennyi!
Itt a vége, ne fuss véle,
kérd el botját, eredj véle
amarra, meg emerre is,
egy kupa bort hozz nekem is!

Ezt a mesét mondta nekem,
és én ezzel el is jöttem.
Így lett vége a mesének
engem meg hazakísértek. 


 

 

A mappában található képek előnézete Székelyvaja képekben

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.